Az üzleti mediáció versenyelőny
Használd ki!
A gyűjtőfogalomba tartozik minden eljárás, amely a viták bíróságon kívüli rendezésére kínál megoldási lehetőségeket és nem a rendes bíróság ítéletével zárul. Az alternatív vitarendezés több eljárási variációt jelenthet, ide értve a mediációt, a választottbíróságot, stb.
A mediáció alternatív vitarendező eljárás, amelynek során két vagy több konfliktusban álló félnek az a célja, hogy egy semleges harmadik fél – a mediátor – segítségével gyors, tisztességes és hatékony megoldást találjanak a problémára. A mediáció nem jogi eljárás.
A gazdasági mediáció az üzleti életben előforduló konfliktusok eredményes
rendezésének egyik eszköze. Az eljárás strukturált tárgyalás, melyet a gazdasági mediátor vezet.
Az eljárásban a felek önként vesznek részt és bármikor kiléphetnek belőle.
Fontos, hogy az eljárásban résztvevők nem mondanak le semmilyen jogukról.
Ha itt nem születik megállapodás, más eszközökkel (pl. peres eljárás) kísérelhetik meg a vita folytatását.
Egy vita rendezésének legegyszerűbb módja, ha a vitázó partnerek egymással folytatott
tárgyalásaik során kifejtik nézeteiket, és így egymás között meg tudják oldani problémájukat.
Gyakran ez nem így történik, mert a vitapartnerek kapcsolata megromlik és ezért a konfliktust már nem képesek
tisztázni. Ekkor célszerű bevonni egy semleges harmadik felet a mediátort, hogy közvetítsen a vitában.
A gazdasági vagy üzleti mediátor, aki mediál az üzleti életben előforduló konfliktusokban.
A jól képzett gazdasági mediátor tapasztalt a konfliktus megoldási technikákban.
Tapasztalt az üzleti életben és az üzleti tárgyalások terén. Jó emberismerettel és empátiával rendelkezik.
A gazdasági mediátor úgy irányítja a megbeszélést, hogy a résztvevők ne egymást,
hanem a problémát lássák ellenfélnek. Az üzleti mediátor semleges és pártatlan.
A gazdasági mediátor mindkét felet képviseli!
Az ülés során a gazdasági mediátor kézben tartja a folyamatot, összefoglalja az elhangzottakat,
bátorítja a feleket a megoldási javaslatok keresésében, de a mediátor nem dönt, mindig a felek döntenek.
A vitában álló üzletfelek, partnerek felkérik a gazdasági mediátort a mediációs eljárás lefolytatására.
Ezt gyakran az egyik fél kezdeményezi, néha a másik fél előzetes beleegyezésével.
Más esetekben a gazdasági mediátor veszi fel a kapcsolatot másik féllel, tájékoztatja
őt partnere tárgyalási szándékáról és a gazdasági mediáció sajátosságairól, lehetőségeiről.
Először tájékozódó megbeszélést érdemes tartani az érintett felekkel külön-külön.
Ezen a találkozón a gazdasági mediátor tájékozódik az ügyről; ismerteti a mediációs eljárás szabályait,
jellegzetességeit. Itt dől el, hogy alkalmas-e az eset mediációra, nincs-e valamilyen kizáró ok,
akarják-e a felek a tárgyalást és a megállapodást, elfogadják-e a gazdasági mediátor személyét,
megbízzák-e az eljárás lefolytatásával, stb. Megállapodnak a mediációs megbeszélés időpontjáról,
helyszínéről, résztvevőkről, a mediációs eljárás költségeiről és egyéb szerződéses feltételeiről.
Egyetértés esetén együtt bízzák meg az üzleti mediátort és közösen fizetik az eljárás költségeit is.
Az ülés során a mediátor először megnyitja a tárgyalást, ismerteti a gazdasági mediációs eljárás szabályait,
legfontosabb tudnivalóit. Felhívja a figyelmet egymás tiszteletben tartására, tájékoztat a tárgyalás során
betartandó szabályokról. A résztvevők megegyeznek az ülés időtartamában.
Ezt követően a vitapartnereknek módjuk nyílik külön-külön ismertetni az üggyel kapcsolatos álláspontjukat.
Ezt követően a mediátor irányításával feltárják az érdekeiket és közösen keresnek megoldási lehetőségeket.
Van lehetőség arra is – akár a felek, akár a mediátor kezdeményezésére –, hogy a közvetítő bizalmas,
egyéni megbeszélést folytasson a partnerekkel, természetesen azonos időt szánva a felekre.
A mediátor segíti a folyamatot, hogy sokfajta ötlet, megoldási javaslat kerüljön felszínre,
amely a vita rendezését szolgálhatja. A felmerült megoldási lehetőségek közös elemzésével a
felek megtalálják a mindkettőjük számára elfogadható megoldást. A megállapodást írásban rögzítik és aláírják.
A partnerek az egyezséget saját elhatározásukból kötötték és saját elhatározásukból tartják be.
Mivel a gazdasági mediáció nem jogi eljárás, ezért a felek megállapodása nem bír kényszerítő erővel.
Általános tapasztalatok szerint a gazdasági mediáció során kötött megállapodásokat a felek magukénak
érzik és betartják.
Ha a megkötött egyezséget a felek nem hajtják önként végre, a bíróság vagy más vitarendezési eljárás
igénybevétele a felek számára változatlanul nyitva áll.
A be nem tartott megállapodások aránya elenyésző, sokkal kisebb,
mint a peres eljárások során hozott bírói döntések végrehajtása.
Varga Tamás gazdasági mediátor Hívjon bizalommal: +36 30 931-5923
a Pro Mediare Gazdasági Mediációt Támogató Egyesület titkára
2008. január